"Ezek az írások vagy azért maradtak hagyatékban, mert politikai okból nem is gondolt arra, vagy nem tartotta volna szerencsésnek, hogy közreadja őket [...], vagy túlságosan személyesek, magánéleti eseményekkel foglalkoznak (mint [...] A szerelemről), vagy pedig csak egy ötletet vetett gyorsan papírra, és nem dolgozta ki annyira, hogy saját mércéje szerint kész írásműnek tekinthesse őket (mint az Extázis, [...] Szerelem, nemiség esetében)." - írja Ferencz Győző a DIA által összegyűjtött és 2012-ben közölt Kötetben meg nem jelent írások című gyűjtemény előszavában.
Bőséges feljegyezni valóm van a szerelemről. Írnivalóm – valódi írnivalóm – alig. Nem születtem arra, hogy a világ szerelmi ügyeivel foglalkozzam. Ép vagyok, egészséges vagyok, mindig hittem, hogy a szerelem egyike a három-négy legfontosabb dolognak a világon, de sohasem tudtam célnak tartani.
Felmerül a kérdés, hogy akkor nekünk, olvasóknak szükséges-e megismerni a költőnő szerelemhez fűzött viszonyát, ha ő nem érzi szükségét igazán sokat beszélni a témáról. Valószínűleg nem szükséges: inkább érdekes. Kifejtettebb képet kapunk erről a bensőséges kapcsolatról, és bepillantást nyerünk a szerelmes lírai én és a költő erotikához fűződő viszonyáról, ami ha kevésszer is, de megjelenik a kiadott kötetekben és esszékben egyaránt.
Mindig is boldog szerelemben kívántam élni, békés, nyugodt, extatikus, eltéphetetlen kötelékben – hogy azzal foglalkozhassam, ami a dolgom volna. A boldog szerelem létfeltétel és munkafeltétel, mint a kenyér, a toll, a szabadság. A boldogtalan szerelem nem szakmám. Ki nem állhatom az úgynevezett szerelmi bonyodalmakat. Ki nem állhatom azokat a lelki finomságokat, hogy az egyik szereti a másikat, de mégsem szereti; hogy a másik nem szereti; hogy nem szereti, de mégis; és így tovább.
Ennél én sokkal egyszerűbb vagyok. Én a tökéletes, a sírig tartó szerelemről hiszem azt, hogy reménytelen – ennél alább nem adhatom. Minden más énelőttem a szerelem paródiája. Paródiája, mint az életnek a háború, az éhség, a társadalmi egyenetlenség, a hatalom iszonyatai, a társadalmi bűn.
(És még ez az egyszerűség is - szeretsz, szeretlek - mily reménytelen.)
De hova lesz a szerelem, hova lesz? Tegnap még szeretlek mindörökre (és ez igaz), holnap már nem szeretlek. Tegnap életemet adnám, börtönbe mennék helyetted, tegnap te vagy a hazám – ma más. Ki ez a más? Egy új én? Bárki? Új mulatság? Miért mulatság? Meguntalak? Hogy unhatom meg az életem? Mi ez az átsiklás, észrevétlen hegycsuszamlás, folyókanyar, mikor már nem?
Ha úgy váltogatnád hited, elved, politikádat, mint szerelmeidet, ripők volnál, mocskos jellemtelen. Így nem vagy az? Miért, hogyan hajlik, csúszik, hamuhodik a szenvedély, hogyan rongyosodik, roskad le egy égbolt?
Hát hová lesz a szerelem, hová lesz?
