A történelem a valóság megközelíthetetlenségének még csak nem is a legelkeserítőbb, inkább a legmulatságosabb bizonyítéka.

Szomorú, találkozunk véletlenül egy emberrel, beszélünk vele, megismerjük, hatással van ránk, aztán elveszítjük, és soha, de soha nem látjuk többé, ez, akárki akármit is mond, szomorú, de komolyan.

A bunkóság (...) évről évre és egyre elképesztőbben sikeres. Sikerességét mutatja, hogy hihetetlen sok ponton kezdi ki a bunkó azt, ami nem az, s ebből olyan világ formálódik, ahol mind nehezebb és nehezebb elválasztani egymástól őket.

A dolgok nem azért fordulnak jóra, ha jóra fordulnak, mert az embernek valamiféle elképzelése van arról, hogy mi lenne a helyes a jövőre nézve, hanem attól fordulnak a dolgok jóra, hogy az embernek helyes elképzelése van a jelenről, mégpedig olyan elképzelés ez, amely nem pusztán neked jó, hanem jó mindenkinek, azaz nem árt senkinek, tehát jó általában.

(...) hanem olykor az az érzésem, hogy egyenesen egy olyan térbe kerülök, ami pontosan rám van szabva, ezt úgy gondolom, hogy pontosan akkora, mint én, ez a legeslegőrjítőbb, mert meg se kell mozdulnom, mindenhol hozzáérek a rácshoz, mert mindegy, miből van ennek a térnek a vége, nekem az rács, egy ketrec rácsa, és nincs kegyelem ilyenkor (...)

Elővettem kézitáskámból még egyszer a repülőjegyemet, valahogy kikotortam a szégyenükben odabent égő tizenhárom óra meg kilenc gyújtó közül, elővettem, hátha elnéztem én is meg a dzsúlcsinesek is rajta a dátumot, csakhogy nem voltkegyelem, a jegyen ezerkilencszázkilencven október huszonegyedike reggel tíz állt, megfellebbezhetetlenül, akkor eltettem végleg a jegyet, s elindultam, szinte fej nélkül, szinte csak úgy vaktában a Múzeum felé (...)

A rend szeretete a létezés fele, így hát a rend szeretete a szimmetria szeretete, a szimmetria szeretete pedig emlékezés az örökkévalóságra.